IKONTANULMÁNYOK
Az ikon helye. Előhang Ruzsa György könyvéhez
"Előhang és nem előszó, mert valóban csak az előhangolás és ráhangolás feladatára vállalkozhatom Ruzsa György, a művészettörténeti ikonkutatás legnagyobb hazai és nemzetközileg is elismert tudós művelőjének e legújabb – a művészettörténeti megközelítést az ikonteológiával összekapcsoló, az ikon iránt érdeklődők legszélesebb körének szóló – kézikönyvét fellapozó olvasónak. Könyve tömör foglalata annak a mérhetetlen tudásnak, amelyet az ortodox keresztény kultuszkép sok évtizedes kutatása során felhalmozott és tudományos monográfiák, szaktanulmányok hosszú sorában osztott meg a szakmai és nem szakmai közönséggel...."
Tovább>>
A kendőzetlen igazság képe: Ortodox ikon és reneszánsz festmény
(Miért nem festmény az ikon?)
Utolsó Vacsora. Freskó a kritzai Panagia Kera templomban (Kréta)
"...Továbbá az ikon tiszteletében nem a kép, hanem az istenség tisztelete, méghozzá a bálványkép imádásától teológiailag élesen elhatárolt és bonyolult érveléssel igazolt tisztelete (proszkünészisz) fejeződik ki, amely a festményt akkor sem illeti meg, ha vallási tárgyú, sőt, akkor sem, ha e vallási tárgyú festmény egyházi megrendelésre készült és a templomban látható, mint azt a nyugati keresztény képzőművészet egész története és a bizánci képvitára (közelebbről a kép kultikus tiszteletét elutasító ikonoklaszták és az ezt védelmező ikonodulok közötti több mint száz évig tartó háborúskodásra) adott, a képet megillető proszkünészisz és az Istennek kijáró latreia közötti lényegbevágó megkülönböztetést – szándékosan vagy tudatlanságból − figyelmen kívül hagyó, ezt is, azt is adoratio-ként (imádásként) fordító korabeli nyugati források is mutatják...."
Tovább>>
Lumen Gloriae. A Dicsőség fénye a Színeváltozás Egyházában
"A középkori Oroszországban minden szerzetes-ikonfestő a Színeváltozás ikon megfestésével (pontosabban az közös elkészítésében való részvétellel) kezdte az “isteni művészet” megismerését. Egyfajta beavatás volt ez az ikonfestés szent titkába, amennyiben minden ikon színeváltozás, vagyis az isteni színe felől megmutatkozó, elváltozott vagy átistenült testi-anyagi világ fényt árasztó (szvetonosznij) képe, az igazi − örök isteni − realitás feltárulkozása...."
Tovább>>
A vak angyal. A Sátán alakja az ortodox ikonográfiában.
"A bukott angyal, Lucifer vagy Sátán legmeghatározóbb tulajdonsága – vaksága (a caecitas). A bukott angyal – vak angyal. Alábukása a földre, kihullása a mennyei hierarchiából, méghozzá annak is a csúcsáról, az Isten Arcát legközelebbről látó szeráfok karából − megvakulását jelenti. Engedetlensége, szembefordulása Istennel nem más, mint vakká válás Istenre. Istenlátásának elvesztése azonban egyszersmind létezése elvesztésével azonos, mivel az angyali lét teljeséggel a látáson − Isten látásán vagy másként: az Istenlátáson − áll és bukik. “Nihil sunt angeli, nisi videndo te.”2 Semmik az angyalok, ha nem látnak Téged − mondja Szent Ágoston a 34. zsoltárt kommentáló szentbeszédében. Semmik, azaz nemlétezők, mert Isten − a Lét, az Igazság − Arcának (proszópon), a teremtetlen fénynek a látása egyszersmind részesülés Istenben, részesülés a Létben. Amikor a szabadnak teremtett angyal saját akaratából elfordul Istentől, hátat fordít az Arcnak, és kiszakad mintegy az Istenlátás angyali tükör-rendszeréből, akkor egyszersmind a Létből is kiszakad, elveszti valóságos létezését, látszat-létezésre kárhoztatja magát, szellemi egészből a mulandó anyagi világ részévé, a Lét árnyékává, semmivé válik. Így lesz belőle az árnyékvilág, evilág fejedelme, a halál ura...."
Tovább>>